HOGYAN VÁLTOZTASD MEG AZ ÉLETEDET
AKI A LEGJOBBAT FOGADJA EL AZ A LEGJOBBAT KAPJA


 
2017
A Csillag Éve - a jövőd rajtad múlik
Az Áttörés - életed legnagyobb kihívása, december utolsó három hete
Ez az írás más, mint a többi - megfogom a kezed, és együtt ugorjuk át a falaidat
CSELEKEDJ!
A jövő, ami előtted áll, egészen más, mint a múltad. Mindenképpen más, mert az utóbbi években minden megváltozott. Igaz?
Gondold csak végig.
Végigmentél egy óriási akadálypályán, hajtűkanyarokkal és rejtett csapdákkal. Az út során elengedtél szinte mindent az autódból - már csak a kormány maradt. Amíg azonban a kormányt a kezedben fogod, addig te vezetsz.
Bármi is történt 2011 és 2016 között veled, az már egészen biztos, hogy gyökeresen más az életed most, mint akkor. Ha erre azt mondod, nem! nem! semmi nem változott! - akkor mégegyszer gondold végig. Biztos?
Elengedtél jónéhány embert.
Családtagokat is akár, barátokat, szerelmeket.
Megoldottál nagyon sok anyagi, párkapcsolati, akár egészségügyi nehézséget.
Még mindig itt vagy. Engem olvasol. Tehát van interneted, van hol laknod, van mit enned, dolgozol, élsz, lélegzel, működik az elméd, a lelked benned árasztja fényét, informálódni, fejlődni, tanulni akarsz. Valamit.
Keresel valamit.
Egy fogódzót. Bármit. Akármit, ami továbblendít. Mert elfáradtál.
Igen, túl sok volt. Életed legnagyobb kihívásai voltak az elmúlt évek, és azt javaslom, ne sorscsapásként tekintsd ezeket. Nézz rájuk úgy, mint mérföldkövekre, hiszen mindent megoldottál. Mert itt vagy, és engem olvasol. Tehát bármi is történt, te még mindig ÉBER VAGY.
Ott motoszkál az érzés benned, hogy valamit még nem oldottál meg?
Kicsit interaktívabb ez az írásom, mint a többi, szándékosan aktív részvételre ösztönözlek.
MIT NEM OLDOTTÁL MEG?
MIBEN VAGY ELAKADVA?
MELYIK TERÜLETE AZ AZ ÉLETEDNEK, AMELYIK MÉG MEGOLDÁSRA VÁR?
Fogj egy papírt, és egy ceruzát. MOST.
Ha megoldást akarsz, ha átlendülni akarsz, akkor cselekedj.
Írd fel azt, amit nem oldottál meg.
Pl.
"Anyagiak"
Miért nem oldottad meg? Mi az, ami téged visszatart?
Írd mellé. Légy magadhoz őszinte. Mit nem tettél meg, mi az, ami tényleg akadály és mi az ami benned akadály.
Most írd fel, minek kellene történnie ahhoz, hogy ezt megold.
Lásd leírva. Érezd át, amit leírtál. Hunyd be a szemed egy pillanatra, és képzeld el, hogy meg is történik. Jó érzés?
Ha jó érzés, miért nem csinálod állandóan?
Én szeretem jól érezni magamat, és szeretek olyan dolgokra gondolni, amik jó érzést okoznak. Tudom, tudom, nehéz. Igen. Év vége van, jön a karácsony, bele kell nyúlni a zsebbe, és varázsolni a nincsből is akár.. és igen, itt a kihívás egyik része.
Varázsolni. Teremteni.
Amit felírtál a papírra, az csakis rajtad múlik, hogy megtörténik-e.
Nem jövőre. MOST. Ha most akarod, most lesz.
Ha azt írtad fel a papírra: "Párkapcsolat."
Akkor ugyanez a teendőd.
Bármi is az, amit hiányolsz, a hiány a legnagyobb kihívásod és áldásod, mert a hiányt hamarosan bőséggé fogod alakítani.
Most nem passzív olvasóm vagy.
Most aktív vagy. Mozgolódnak a gondolataid.
Érezd át a szenvedélyt, az energiát, a hitet, hogy menni fog, az a bizonyos dolog, amit el akarsz érni.
Kommunikálj magaddal mesterfokon, ne negatívan, hanem pozitívan.
Hagyd abba az önsajnálatot, és cselekedj!
Ha megoldást akarsz, tenned kell érte.
Tudod, azt szoktam erre mondani: A sültgalamb nem tud repülni :)
A 2017es év arra vár, hogy befogadd és körbeöleljen téged, gyönyörű kék fényeivel. Olyan hatalmas lesz a fény, hogy mindenki érezni fogja, itt már szeretet van és nyugalom. A változások még zajlani fognak az év elején, de már más lesz. A nehézségeknek vége. De hogy tényleg vége-e, az rajtad múlik, minden azon múlik, hogyan kezeled a helyzeteket.
Miként tekintesz rájuk. Negatív vagy pozitív nézőpontból.
A fal, ha van még fal, azért van ott előtted, hogy áttörd.
Én nagyon szeretem a "faltörést". Tudom, tudom, más bemegy az ajtón, én meg betöröm a falat. Én az energia és a szenvedély híve vagyok, a gyors megoldásoké és az a hitvallásom, hogy miért várnék, ha minden lehet most is?
Kommunikálj velem. Írj, ha úgy érzed, most megmozgattalak.
Van tervem :)
Úgy neveztem el:
2017-es ÁTTÖRÉS-SIKER-ÖRÖM TERV
Leülök veled és átnézzük, miben változtass.
Annyi minden van a kezünkben.
Teremtő erő.
Küldetéstechnika.
Személyiségfejlődési technikák egész sora.
- hiedelemrendszerek felülírása, sémamegszakítás
- döntéshozatali képesség előhívása
- cselekvési képesség előhívása
- az erő mozgósítása benned
- érzések és gondolatok uralásának technikája
- fókuszálási technika
- igényszint emelése
MAG Mágia.
Meditáció.
Szíriuszi energiák.
MAG Piramis.
és TE. Akiben ott az erő, a tudás és a képesség, csupán előhívni kell.
Megnézzük tehát, miben változtass. Kidolgozunk egy tervet. Olyan tervet, amit követni is tudsz. Ami rád van szabva, és amit végig is tudsz csinálni.
Ha akarod a változást, még idén a kezedben lesz a kulcs.
Együtt találjuk meg a kulcsot, amivel az új autód el tud indulni, méghozzá rakétasebességgel a jövőd felé. Mert nem kell várnod. Semmire. Minden akkor van, amikor te akarod. Legyen most :)
Az utolsó három hét ebben az évben kihívások egész sorát hozza még eléd, és ezeket meg kell oldanod, és élvezned kell, nem pedig megijedned tőlük. Legyen a kezedben a kormány és a kulcs, indítsd be a jövődet.
Légy aktív, vedd a kezedbe az életedet.
A 2017-es ÁTTÖRÉS-SIKER-ÖRÖM TERV
azért született meg a fejemben, mert érzem, hogy olyan megoldást kell a kezetekbe adnom, mindenkinek személyre szabva, amivel élni is tudtok. Attól, hogy elolvastok engem, nap mint nap, még nem törtök át a magatok falain. Ehhez aktivizálnom kell titeket.
Ez más foglalkozás, mint a többi.
Szenvedélyt, örömet, lelkesedést fogsz érezni, és azt, hogy a jövőd kivilágosodott.
Zárd az évet egy jó tervvel és kezd a jövő évet azzal az érzéssel, hogy ELJÖTT AZ ÉN IDŐM :)
jelentkezz:
szabadulas777@gmail.com
sms 0670 77 22 134
A foglalkozás személyesen, telefonon, skypon is megoldható.
Folyamatos Áttörés
2017 A Csillag Éve - megleljük a Lényeget, a Forrást
2016 A Torony Éve - összeomlott az Illúziók vára
Mintha megfordították volna az életedet,
és kirázták volna belőle a felesleget.
Én nem vagyok asztrológus, sem számmisztikus. Nincsen a kezemben olyan egzakt tudomány, melyből megnézhetném, mégis mi történik most velünk és mi az a hatalmas erő, mindent áttörő fény, amit érzünk mindannyian. Nekem képekben, látomásokban és érzésekben jön az, amit mások képletekből látnak.
Számomra nagyon erős bizonyíték arra, hogy mindannyian egyfelé haladunk az, hogy eljöttök hozzám és konkrétan napra és - nem túlzás! - sokszor órára pontosan ugyanazokról az érzésekről, tapasztalásokról számoltok be, amiket én is ugyanúgy élek át. Ugyanazon a folyamaton, átalakuláson, változáson és áttörésen megyünk keresztül.
Régen úgy képzeltem el a Torony omlását, hogy egyszercsak megtörténik, valami óriási katarzissal és utána hirtelen minden tiszta lesz és egyértelmű. Azóta rájöttem, hogy nem. A Torony omlása egy folyamat, és zajlik már úgy fél éve. Mire eljön a december 31 éjfél, addigra az utolsó makacs illúzió-kövek is lehullanak, és akkor lesz tisztaság, letisztultság és Új Rend, Új Látásmód.
Az áttörést is úgy képzeltem el, hogy hirtelen áttörik egy nagy fekete fal, és onnantól mint egy cunami, érkezik az Új. Új Inspiráció, Új Élet.
Az áttörés is egy folyamat, és szinkronban van a torony omlásával. Egyszerre zajlik a kettő, ahogy leomlik egy újabb rész a tornyunkból, úgy törik át egy újabb fal. Tehát nagy volt a Torony és sok volt a Fal.
Sokkal több, mint hittük az elején, mégis, ezek az évtizedes falak egymás után úgy omlanak le, mint a dominó. Napról-napra és igen, óráról-órára. Mindenkinek. Attól teljesen függetlenül, hogy ki mennyire áll magas fejlettségi szinten, vagy éppen nem. Aki a fény útját választotta, aki a szeretet mentén rezeg, aki maga is változni akar, másoknak pedig segíteni, teljesen mindegy, hogy milyen formában, pl egy építési vállalkozó és mondjuk engedett az árból egy családnak - tehát nem feltétlenül spirituálisan segít, de segít, az mind egy irányba egy időben halad a Fény felé.
Ez csupán választás kérdése.
Empaták :) Úgy fejezitek ezt ki, hogy: legszívesebben mindenkinek segítenék. Legszívesebben megmenteném a világot és az embereket. Legszívesebben mindenkit megölelnék az utcán.
Empatikusak vagyunk, igen. Egymással együtt-érzünk, és valóban együtt érzünk mindent ugyanakkor. Kapcsolódunk egymáshoz, teljesen ismeretlen emberek is, akik nem ismerik egymást, kapcsolódnak, és egymást segítik, mert a világ az egység felé halad.
Én látom ezt, mert minden második történet ugyanaz, amit elmeséltek, minden férfi és nő most kap leckéket a női, férfi önbecsülésből, engedtek el ragadozókat, nárcisztikusokat, labilisokat, önmaguk elméjébe zárt, önző, irányításmániás, ledönthetetlen egóval rendelkező embereket és jöttök rá: ez illúzió volt.
Mindannyian elfogadjátok, hogy az volt.
Nincs az a tiltakozás, ami korábban. Nincs ellenállás. Mire hozzám eljöttök, már túl vagytok azon, hogy ragaszkodjatok olyasmihez, ami nektek nem jó, és örültök, ha tőlem biztatást, megerősítést kaptok arra, jó irányba haladtok. Én pedig örülök, mindenkinek, aki szabad.
Mert a szabadság felé is haladunk, igen. A szabadság érzésekben, gondolatokban, lélekben. Szabadság a munkában, azaz jövőre már kikerülhetetlen lesz a küldetésetek. Már most sokan úgy csináljátok, hogy észre sem veszitek. Mondjuk dolgoztok egy számotokra nem túl jó munkahelyen, de a konyhásnénitől kezdve a felsővezetőig mindenki nektek mondja el az életét, ti pedig úgy adtok tanácsokat, hogy azt se tudjátok, honnan jön... csak jönnek a szavak.
Tegnap előtt a saját kislányom mondott nekem olyan szavakat, amik úgy hangzottak, mintha egy százötven éves bölcs tibeti szerzetes mondta volna ki őket. Csatornázott nekem.
A segítség nektek is érkezik, bárhonnan, bárhogyan. Egy beszélgetés által, egy cikk által, egy film által. Egymástól. Az emberek megváltoztak.
Persze, vannak, akik nem változnak. Ők a rossz irányba mennek. Őket engedjük el most. Mi azonban olyan szintű önkritikát gyakorlunk, mely mindenképpen épít minket, és egymástól is elfogadjuk a kritikát, még akkor is, ha korábban erre képtelenek voltunk. Mi már tudjuk, hogy egy építő jellegű észrevétel újabb segítség és változás, és senki nem bírál, ítélkezik, hanem őszinte segítségnyújtási szándékkal mondja a másiknak, mit mond. Ez nagyon fontos.
Nincs az a makacsság, hitrendszerhez való őrült ragaszkodás senkinél, ami korábban. Ahogy én észrevettem, a tanácsadások is mások. Komoly, őszinte beszélgetések és a szavaimat megértés fogadja, ugyanakkor meg is vitatunk dolgokat, ha valamit én másképp látok, te megint másképp, akkor megnézzük, vajon mi okozza a különbséget és mi az igaz, mert minden részlet fontos, új felé visz.
Csodálatos folyamatos áttörés ez, amiben vagyunk, nekem minden nap megerősítés és feltölt, hogy olyan emberek jönnek hozzám, akik ugyanazt érzik, ugyanazt látják, ugyanúgy változni akarnak, ugyanúgy fejlődnek és építik magukat, ugyanúgy elfogadóbbá és elengedővé váltak, ahogyan én. Vannak olyan tanácsadásaim, ahol amolyan spirituális beszélgetés féle zajlik, amit egy szkeptikus meg sem értene, egymásba fűzve a szavainkat jövünk rá egy újabb lényegre, újabb összefüggésre.
Hipertérugrásokkal haladunk, és ez nem túlzás. Olyan évtizedes elakadásokon vagyunk túl egy hét alatt, amihez évek alatti lélekmunka sem volt elég, most elég egy hét.
Hihetetlen folyamat ez, és befogadjuk. Mert nem az ego és a makacs berögződések mentén haladunk.
Hajlandóak vagyunk belátni, elengedni, magunkba nézni és változtatni, elengedni káros hiedelmeket, elengedni múltat és embereket. Segítséget kérni egymástól, és segíteni egymásnak. Kicsikét az az érzésem mostanában, hogy érezhetően különül el a Mag Népe és azok, akik a sötétben fognak maradni. Ez is így van rendjén. Ne akarj mindenkit megmenteni. Engedd, hogy válasszon, és ha rosszul döntött, az a ő felelőssége és a következményeket is ő viseli. Ami pedig nem megy, azt nem kell erőltetni. Ha valaki, akit eddig a nagy szerelemnek hittél, de azt látod, nem változik, nem fejlődik, nem halad, nem hajlandó elfogadni a kritikát, nem néz magába, téged okol, esetleg ugyanazokat a köröket futja, holott te már régen máshol tartasz, akkor be kell látnod: ő a torony része, az illúzió és ha elengeded, akkor belép az életedbe az, aki hozzád tartozik.
A MAG Népéből valaki, aki ugyanazon a változáson esik át most, amin te.
Tudod - boldogság-alkimista vagy :) Transzformálj :)
A csoda benned van, érkezik veled együtt a 2017-be, már most benned van az új életed, nem kívülről fog jönni, hanem belülről fog kibontakozni. Már fogják a kezedet, ha itt tartasz, eltévedni, visszazuhanni nem fogsz, soha többé :)
Végh Eszter

https://www.facebook.com/Eszterspiritualistanito