HOGYAN VÁLTOZTASD MEG AZ ÉLETEDET
AKI A LEGJOBBAT FOGADJA EL AZ A LEGJOBBAT KAPJA


 
A hatalmi drámákról
A világegyetemet mozgató motiváció és elv, ami az egységet is megteremti, de a dualitást is, az ENERGIA.
Minden az energiáért zajlik, legyen az bármilyen formában. Hatalom, pénz, az életben maradáshoz szükséges erőforrások, siker, boldogság, örömérzés, étel, ital, víz, fűtés, üzemanyag. A Földön és az Univerzumban mindent az energia tölt ki, különféle rezgéseken.
Amikor ember emberrel találkozik, az energia vagy kölcsönösen gazdát cserél, vagy csak az egyikhez vándorol a másiktól.
Az energianyerés egyik formája a hatalmi drámák. Bizonyára ismeritek őket, de felelevenítem a tudást, mert ennek enyhébb vagy erősebb formájára magatokban is ráismertek, és ha már ráismertetek, a cél, hogy megszüntessétek, vagy ha már megszüntettétek, akkor emlékezzetek arra, hogy milyen rossz volt így élni, örüljetek annak az örömteli teljes állapotnak, amiben most vagytok, mert ha valaki a hatalmi drámát megszünteti, az energia az Univerzumból áramlik hozzá bőségesen és nem egy másik embertől.
Szinte minden embert a fejlődés előtt, vagy kezdetén jellemez valamelyik hatalmi dráma, kivéve a megfélemlítőket, mert ők a mai világ ragadozói, a szociopaták, akik kis és nagy szinten is jelen vannak a társadalomban. Alapelvük: "Ami az enyém, az az enyém, ami a tiéd, az is az enyém." /Joe Navarro: Veszélyes személyiségek/
1. A szegény én
"Engem senki nem szeret."
"Senkinek nem vagyok fontos."
"Nem számítok, ha eltűnnék, azt se venné észre senki."
"Most nem figyelsz rám, de jössz te még az én utcámba."
Ez a típus úgy nyer energiát a másiktól, hogy önmagát sajnáltatva bűntudatot kelt, magát lealacsonyítva, mindez öntudatlan, nem tudja, hogy hatalmi drámát játszik az energia elnyerése céljából. Sokunkat érint időlegesen, vagy mi magunk válunk egy nehéz helyzetben átmenetileg szegény énné, vagy minket találnak meg rendszeresen a szegény ének. Ők akkor nyernek energiát, ha sikerül bűntudatot kelteniük, és ezzel elérik, hogy rájuk figyeljünk. A középpontba akarnak kerülni, mert az a belső hibás hitrendszer hajtja őket, hogy rájuk senki sem figyel.
2. A zárkózott
A zárkózott nem csupán zárkózott ember. Ő kifejezetten titokzatos. Így akar energiát kapni tőlünk és rendszerint el is éri a célját, hiszen mivel az emberi természet alapvetően kíváncsi, pont azt akarjuk tudni, amit nem árulnak el nekünk. A zárkózott embertől, ha megkérdezed, merre járt, ezt feleli:
"Sokfelé."
Részéről szintén öntudatlan a játszma, nem tud róla, hogy a zárkózottsága nem csak fal a sérülések ellen, hanem energianyerési stratégia, hiszen aki kapcsolatba kerül vele, mindenáron tudni akarja, mit titkol. Legtöbb esetben semmit, csupán a zárkózottságával hívja fel magára a figyelmet, és az ilyen ember dacára annak, hogy legszívesebben láthatatlan lenne, mégis magára irányítja a figyelmet.
3. A vallató
Ebbe sokunk beletartozik, akik spirituális tanítók, segítők, de a legtöbbünk ebből rengeteget visszavett, sőt át tudtuk alakítani igazi adássá, azonban amikor egy spirituális segítő elindul az úton, túl lelkesen adja át a tudását, és amíg nem tanulja meg, hogyan férjen hozzá az energiához az Univerzumból, addig sok embernek lehet olyan érzése, hogy mindent jobban tud náluk. Egy tanítónak nagyon fontos, hogy ezt a játszmát már pályája kezdeti szakaszán felismerje és teljesen megszüntesse, máskülönben el fog bukni, mert az emberek elfordulnak tőle, a jelenlétében eneriahiányosnak érzik magukat.
Ezért csakis alázattal szabad hozzáállnia egy spirituális segítőnek az emberekhez, ahogyan én is meghallgatlak titeket, az építő kritikákat, egyenrangúnak tartok mindenkit, mert mindenki különleges, mindenki jó valamiben, és az energiáimat az Univerzumtól nyerem és adom át.
A vallató hatalmi drámájának lényege, hogy azt mutatja, felsőbbrendű, mindent jobban tud nálunk és mindenre tudja a megoldást. Bármilyen politikusnál, felsőbb vezetőnél, cégek vezérigazgatóinál, de akár családon belül is megfigyelhető ez, sőt baráti kapcsolatokban is. Ennek vannak enyhébb és átmeneti formái is, amit mint említettem, fel kell magunkban ismerni, és kezelni kell, a kulcs az alázat. Azonban vannak olyan emberek, akik egész életükben nem ismerik fel, hogy vallatók, és mindenki menekül tőlük, ők a rossz főnökök, az elviselhetetlen házastársak, a mindent jobban tudó, minket lealacsonyító barátnők.
Egy szélsőséges formája pedig tudatos, ahol szándékosan manipulálnak akár tömegeket azzal, hogy felsőbbrendű eszméket terjesztve egy-egy ember magát akár istennek is kinevezi.
Láttunk már nem egy ilyet a történelemben.
Ez a hatalmi dráma a nárcisztikus sérült személyiséget idézi, akinek jelmondata: "Minden rólam szól."
A szegény énre inkább a labilis sérült személyiség jellemző, jelmondata: "Biztonsági öveket bekapcsolni."
A zárkózottra főleg a paranoid személyiség illik, jelmondata: "Ne bízz senkiben, és nem lesz baj." /Joe Navarro: Veszélyes személyiségek/
4. A megfélemlítő
Ők már veszélyesek. Kifejezetten azok a társadalomra nézve. Ők a szociopaták, vagy Joe Navarro kifejezésével élve: a ragadozók. Náluk a hatalmi dráma legtöbb esetben szándékos, ahogyan a manipuláció is. Úgy nyernek energiát tőlünk, hogy azt a benyomást keltik, a jelenlétükben folyton veszélyben érezzük magunkat. Ennek hangot is adnak. A megfélemlítés legfinomabb eszközeitől kezdve akár a legdurvább testi erőszakig is elmehet egy megfélemlítő, attól függően, hogy a sérült szociopata személyiség skáláján hol helyezkedik el.
A szociopata, a ragadozó és a megfélemlítő ugyanaz a típus. Egy korai életszakaszbeli trauma miatt a személyisége olyan erőteljes sérülést szenvedett, hogy a pokoli külvilágtól úgy tudott elmenekülni és magát megvédeni, hogy valószínűleg más megfélemlítők társaságában kellett élnie, és hogy ezt túlélje, maga is megfélemlítővé vált. Ők azok, akiknek a szívében a szeretet helyén egy hatalmas, soha ki nem tölthető űr tátong, a szakirodalom szerint őket nem lehet meggyógyítani. Mivel a szeretet adásának és kapásának módját nem ismerik, folyamatos energiahiányban szenvednek, és ezért folytonos manipulációval, megfélemlítéssel érik el, hogy energiát nyerjenek.
A megfélemlítőt nem tudod kezelni.
Joe Navarro tanácsa: Menekülj.
Igaza van. A megfélemlítő személyisége olyan mértékben sérült, hogy ha megkísérled szembesíteni a hatalmi drámájával, nagyon durva támadást fogsz kapni, szavakkal, tettekkel, bármilyen módon.
A megfélemlítő saját félelmében kattog, nem tud kimenekülni elméje fogságából, nem látja át, hogy félelem helyett szeretettel kellene megoldani a dolgokat, mivel a szeretet-része már korai életszakaszban voltaképpen meghalt benne. Ezért mondják a szakemberek, hogy a szociopatákat nem lehet kezelni, nem lehet rendbehozni, semmi nincs, ami a tátongó űrt kitölthetné, mert a szeretet adására rendszeresen vagy meneküléssel vagy agresszióval reagálnak, nem tudják elviselni, kezelni a szeretet érzését, mert éppen ezt veszítették el.
Nincsenek tudatában annak, hogy baj van velük, sem annak, hogy meghalt a szeretet bennük, mégpedig azért nem, mert a szeretetet másként értelmezik. Saját igényeik kielégítése a legfontosabb, és csak azután jöhet más. Ha esetenként adnak is valamit, azt soha nem tudják önzetlenül tenni, mindig elvárnak valamit cserébe. A kedvességük nem jóság, csupán manipuláció későbbi céljaik elérése érdekében.
Ezért fontos, hogy ha megfélemlítővel találkozol, akiben a legtöbb esetben a nárcisztikus, és a paranoid is ott van, kerülj minél távolabb tőle. Az energiaközpontjaid jelezni fogják, hogy veszély van, nem érzed jól magad a társaságában, összeszorul a gyomrod, remegsz.
A csakráidban már jelzi a lélek és a tudat, valamint a test: Menekülj.
A megfélemlítők is besorolhatók különféle skálákba, a legalacsonyabbtól a legmagasabbig, ahol már a sorozatgyilkosok vannak. Az enyhébb típusnál elérhető némi áttörés, szintentartás, de sajnos mindig visszazuhan abba a szeretethiányos állapotba, ahol megint a manipuláció eszközeihez nyúl.
Itt kihangsúlyoznám, hogy a megfélemlítő hatalmi dráma egy olyan rossz kapcsolatban is megfigyelhető, ahol az egyik rendszeresen alárendelt, míg a másik felsőbbrendűnek érzi magát, az egyik rendszeresen kétségbe esve kitörne, de nem mer, míg a másik jól érzi magát. BÁRMELYIK KAPCSOLATOD AZ ÉLETED SORÁN LEHETETT ILYEN, EGY ENYHE SZOCIOPATÁVAL, EGY ENYHÉN MEGFÉLEMLÍTŐVEL ÉLTÉL EGYÜTT, vagy ha most is úgy érzed, hogy a kapcsolatodban alárendelt vagy, energiát szívnak tőled, nem vagy boldog, a másik rendszeresen letorkol, kritizál, és azt mutatja, hogy te sokkal kevesebb vagy mint ő, valamint valamiért FÉLSZ KILÉPNI A KAPCSOLATBÓL, akkor nagy az esélye, hogy a párod a megfélemlítő enyhébb hatalmi drámáját játssza és szívében tátongó űr van a szeretet helyén.
Ez az a típus, ami a legtöbb esetben soha nem tanulja meg az energiát nem egy másik embertől nyerni, míg az első három esetében jó esély van a hatalmi dráma megszüntetésére.
Eszter Vörösné Végh
Játszmatár
A játszma a társas kapcsolatokban egy olyan játék, ahol az egyik fél nyer, a másik veszít. Azonban általában az, aki nyer, valójában veszít - mert az intimitást, az érzelmi megélést és a felelősségvállalást kerüli ki ezzel.
A játszmázás célja egy rejtett szükséglet kielégítése.
Általában nem tudatos, mert a szociális interakcióinknak megszokott - és sajnos belépített - része. Nem vesszük észre, hogy játszmázunk.
A hatalmi dráma ennél sokkal hangsúlyosabb és nem időnként felbukkanó jelenség, hanem egy olyan energianyerési mód, mely a játszmánál is sokkal súlyosabban károsítja mindkét felet.
Tehát nem összekeverendő a hatalmi dráma az emberi játszmával. A kettő nem ugyanaz.
A társas kapcsolatok játszmái is önpusztítóak és énrombolóak, de a hatalmi dráma még ennél is erőteljesebb - mivel ott már konkrétan állandó energianyerésre megy ki a játék, itt csupán időszakos figyelemre, önigazolásra és elkerülésre.
Egy párkapcsolatban a játszma voltaképpen nagyobb érzelmi kielégülésre megy és nagyobb kontrollra a másik felett.
Általában véve a társas kapcsolatokban pedig a figyelem magunkra irányítására, vagy az önmagunkkal való szembenézés elkerülésére.
A játszmában az Én három szintje közül az egyik érvényesül.
Az ÉN három szintje:
Felettes én /nem egyenlő a spirituális fogalomként ismert Felsőbb Énnel!/ A felettes én egy Szülő. Szigorú, kemény, kontrolláló, fojtó, és ellentmondást nem tűrő. Csak az eszére hallgat.
Én . Az Én normál szintje a Felnőtt, aki kezeli a konfliktusokat, elfogadja más véleményét és hajlandó változni és változtatni is. Tudatos.
Ösztönén. Az ösztönén egy Gyermek. Ennek megfelelően hisztizik, semmit nem fogad el, semmi nem jó neki, durcásan duzzog, állandóan a figyelmet, a “simogatás” bármely formáját - akár fizikai, akár nem fizikai, csak mondjuk kedves szavak, bármilyen kommunikáció, együttérzés formájában - keresi. Az érzelmeire hallgat.
A játszma során tehát e három közül az egyik érvényesül, amennyiben te vagy a játszmázó fél, valószínű, hogy a Szülő vagy a Gyermek, ha a játszmába belerángatott fél, akkor
amennyiben tudsz semleges maradni, a Felnőtt
amennyiben belemész, a Szülő vagy a Gyermek.
Tipikus játszmák: /a teljesség igénye nélkül/
Ha te nem lennél….
A kapcsolataikban bizonyos emberek azért választanak egy olyan párt maguknak, akik kontrollt gyakorol felettük, mert tudattalanul korlátokra vágynak, azonban a korlátokat rendszeresen párjukhoz vágják, és nem néznek szembe a saját felelősségükkel és azzal, hogy nem minden a párjuk hibája, tehát nekik is változtatniuk kell. Teszem azt, nem mindenben gyakorol kontrollt az egyik fél, de a másik fél mégis úgy állítja be, mintha így lenne, holott esetleg csak maga fél szétfeszíteni a saját börtönét.
2. Hát igen, de…
Ebben a játszmában az egyik fél a saját problémáira kér segítséget a másiktól, azonban annak minden javaslatában kifogást talált. Semmi nem jó neki. Eljátssza a durcás Gyermeket, mert valójában együttérzést akar kicsikarni és nem megoldást. A másik fél könnyen belemehet a felsőbbrendű Szülő szerepébe, aki meggondolatlanul ítélkezik.
3. Védekezés
Egy olyan probléma áll valaki előtt, amit meg tudna oldani, ha igazán akarná, azonban felmenti saját magát a felelősség alól, és azt mondja, ő nem képes rá. Azonban úton-útfélen szegény ént játszva játszmázik, és voltaképpen mindenkit együttérzésre és segítségre késztet, mondván ő nem képes rá. /Eric Berne ezt az Emberi játszmák c. könyvében Faláb játszmának nevezi/
4. Jó vagyok
Majd megtudjátok, ki vagyok én, ha már nem leszek…. Biztosan hallottad már. Ahelyett, hogy az illető MOST mutatná meg, ki valójában, eljátszmázza azt és ezzel a figyelmet akarja magára vonni, sejtelmesen beszélve olyasmiről, amit általában ő maga sem tud.
5. Életjátszma
Majd elkaplak, mindenért te vagy a hibás!
Klasszikus. Másokban keresi a bűnbakot. Nem véletlenül hívják életjátszmának. Hiszen az egész élete ujjal mutogatásról szól annak, aki ezt játssza.
A játszmában van egy:
Tézis
és egy
Antitézis.
A Tézis maga az alaphelyzet, az Antitézis az a folyamat, melynek során a játszma végbemegy a végkifejletig, miközben az egyik játékos olyan lépést tesz, melynek következtében mindkettejük számára magát állítja be nyertesnek.
Minél gyakrabban játszmázunk, annál inkább számíthatunk ugyanerre másoktól is, az életünk pedig nem fejlődik, hanem egy helyben toporog.
A KÍMÉLETLEN JÁTÉKOS PSZICHOTIKUSSÁ VÁLHAT, aki folyamatosan játszmázik és túlságosan belevetíti saját motivációit és előítéleteit mások viselkedésébe, ÖNMAGÁT FELMENTVE.
NEM AZ A NYERTES, AKI NYER.
AZ A NYERTES, AKI TANUL.
elérhetőségem: szabadulas777@gmail.com
sms 0670 77 22 134
Eszter Vörösné Végh